LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

BOTRÁNYOS VALÓSÁGOK! A DÖBBENET, A KIJÓZANODÁS ÉS A REMÉNY LAPJA. A JÖVŐ TÖRTÉNELME. A LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT. Negyedévi ténymagazin.

 

VIRÁG ANDRÁS

 

CSERNOBILRA EMLÉKEZÜNK, FUKUSIMÁRA FIGYELÜNK

 

 

A Leleplező főmunkatársa a csernobili reaktor-robbanás idején a magyar kormány Tájékoztatási Hivatala tájékoztatási főosztályának vezetője volt és az MSZMP Politikai Bizottsága határozata alapján - Marjai József miniszterelnök-helyettes vezetésével - megalakított négytagú szuperbizottság tagjaként egyik felelőse volt a magyarországi tájékoztatásnak. A Csernobillel kapcsolatos tájékoztatást negyedszázad óta a szocialista rendszerek által elkövetett információs hamisítások, tájékoztatási torzítások és a cenzúrázás egyik mintapéldájaként említik. Tényleg az volt? Szándékosan félrevezették a közvéleményt és máig titkolják azt, hogy valójában mi történt? Mit tudott a magyar kormány arról, ami Csernobilban történt? A szuperbizottság letagadta a tényeket? Vegyvédelmi alakulatokat vezényeltek a Lánchídra? Mi az igazság? Főmunkatársunk 25 év után először szólal meg, ezidáig nem kommentálta a megjelent híradásokat. És megosztja olvasóinkkal az újabb atomkatasztrófával, a fujiamai reaktorbalesettel kapcsolatos gondolatait.

 

Jelen sorok írója a csernobili események idején a kormány Tájékoztatási Hivatala tájékoztatási főosztályának vezetőjeként vett részt egy szűk körű bizottság munkájában, amely a magyar tömegtájékoztatásnak az atombalesettel összefüggő tevékenységét irányította. A Bizottság elnöke Marjai József miniszterelnök-helyettes volt, tagjai: Berki Mihály tábornok, a Polgári Védelem országos parancsnoka, Sztanyik B. László, a Sugárbiológiai Intézet főigazgatója és jómagam. Marjai József miniszterelnök-helyettes feladata volt az atombalesettel összefüggő hazai gazdasági, és kereskedelmi problémák rendezése, tehát a legfontosabb információs és döntési pont minden lényeges területet átfogott. Az operatív bizottság folyamatos tájékoztatást adott a legfelső politikai vezetésnek és állandó kapcsolatban állt a Honvédelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium speciális bizottságaival. Dr. Bányász Rezső államtitkár, a kormány szóvivője ugyancsak kapcsolatban állt az irányító centrumokkal és részt vett a legfontosabb tájékoztatáspolitikai döntések meghozatalában. A bizottság közvetlenül irányította és felügyelte az MTI, a Rádió és a Televízió, valamint a napilapok hírközlését az atomkatasztrófával és az ezzel összefüggő magyarországi eseményekkel kapcsolatban. A hírközlő eszközök kizárólag a bizottság által engedélyezett és jóváhagyott anyagokat közölhették.

 

Moszkva nem tájékoztatta a magyar kormányt

 

A kormányhoz az első közvetlen információ a stockholmi magyar nagykövetségről érkezett arról, hogy svéd megfigyelő pontok a rádióaktivitás hirtelen növekedését észlelik a Szovjetunió irányából. Nem sokkal ezután svéd tudományos források számoltak be arról, hogy nagy valószínűséggel a lett-litván területeken történhetett ismeretlen nukleáris robbanás, majd rövidesen hírül adták, hogy nagy valószínűséggel az Ukrajna területén lévő csernobili atomreaktorban következett be baleset. A nyugati hírcsatornák egymással versenyezve hoztak új és újabb híreket a sugárzási szint egyre több mérőhelyen történt növekedéséről. A magyar tömegtájékoztatás azonban hallgatott. Ennek oka az a megállapodás volt, amelynek értelmében a szocialista államok az egymás területén történő eseményekről csak az érdekelt ország hívatalos hírügynökségének jelentései alapján számolnak be. A TASZSZ a legelső időszakban semmiféle tájékoztatást nem adott, majd - két nappal a baleset bekövetkezte után - kiadta az első csernobili jelentéseket. Azokban szó sem volt a rádióaktivitás növekedéséről. A szovjet hírügynökség szerint a baleset "kisebb jelentőségű" és "a károk elhárítása megkezdődött". A legelső magyarországi híradás a reaktorbalesetről azonban már április 28-án megtörtént a Kossuth Rádió esti hírperiódusában. Ez a Rádió hírszerkesztőségének partizánakciója volt, ugyanis a témára vonatkozó tiltást már kiadtuk. Az ügyeletes hírszerkesztő (Bedő Iván) ennek ellenére ismertette - ha jól emlékszem - a BBC valamelyik jelentését. Ebből fegyelmi ügy lett, amit - a kor szokásai szerint - senki nem vett komolyan.

A balesetet követő nap délutánján a megfigyelő műszerek hazánk területén is emelkedő rádioaktivitást jeleztek. A kormány azonnali tájékoztatást kért a szovjet vezetéstől. A rövidesen megérkező információ alig volt bővebb a nyilvános közleményeknél és egyszerű üzemi balesetként említette a történteket. A helyzet tarthatatlanná vált. Ezekben az órákban már a hazai katonai mérőállomások adatai is azt jelezték, hogy a szovjet területen súlyos atombaleset történhetett. Ekkor született meg az MSZMP Politikai Bizottságának döntése az operatív bizottság fölállításáról.

Később értesültünk arról, hogy ebben az időpontban a legfelső szovjet vezetésnek sem volt reális és teljes képe a kialakult helyzetről. Az erőmű vezetői és az ukrajnai kormányzati szervek meghamisított, manipulált jelentéseket küldtek Moszkvába. Az itthoni vezetés tudott arról, hogy több, mint tíz évvel korábban egy - Leningrádtól mindössze 60 kilométerre fekvő - atomerőműben súlyos baleset történt és csak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni a tragédiát. Erről az esetről a szovjet tájékoztatási szervek sem akkor, sem a későbbiekben nem számoltak be. Érthető, hogy a magyar kormány bizalmatlanul fogadta a szűkszavú szovjet tájékoztatást és azonnali, konkrét felvilágosítást kért. Csak két nap múlva kaptunk bizalmas, diplomáciai  információt, amely szerint rendkívüli szovjet kormánybizottság tartózkodik a helyszínen, a sugárzási szint nem veszélyes az egészségre, rendben folynak az elhárítási munkálatok és a reaktor állapotát, valamint a sugárzás szintjét stabilizálják. Néhány órával később a szovjet külügyminisztérium tájékoztatást küldött a nyugati országok kormányainak. Ez az üzenet első ízben utalt arra, hogy a sugárzási szint "valamivel meghaladja az előírt értékeket", de az állásfoglalás szerint a lakosság egészségét nem veszélyezteti és nincs szükség rendkívüli intézkedésekre.

Vagyis: 48 órával a reaktorbaleset után a magyar kormány nem rendelkezett kompetens információkkal arról, ami történt. Meg kell jegyezni, hogy a magas szintű kontaktusok nem kizárólag a párt legfelső vezetésének, illetve a kormány elnökének égisze alatt működtek. Mind a Honvédelmi Minisztérium, mind az Egészségügyi Minisztérium folyamatos kapcsolatba lépett moszkvai partnerével, a Sugárbiológiai Intézet pedig teljes nemzetközi kapcsolatrendszerét aktivizálta az információszerzés érdekében. A Nemzetközi Atomenergia Bizottság az első kritikus két napban gyakorlatilag nem hallatott magáról, állásfoglalást nem adott ki, ami annak következménye, hogy az illetékes szovjet intézmények az Ügynökségnek sem adtak tájékoztatást. Még az utólagos értékelések is fölhívják a figyelmet arra, hogy mindez teljes mértékben ellentétben állt az egy éve hatalmon lévő Gorbacsov főtitkár tájékoztatáspolitikai filozófiájával. Vannak olyan értékelések, amelyek egyenesen a Gorbacsovval szemben álló pártapparátus bűnéül róják fel a Moszkva hallgatását és a hamis tájékoztatást. A balesetet követő felelősségre vonásokkal kapcsolatban ezt a felfogást szuggerálta a szovjet tájékoztatás is, mentesítve ezzel a főtitkár személyét az esetleges elmarasztalásoktól. Július elején egy PB ülésen állami vezetők; miniszterek, miniszterhelyettesek egész sorát mentették fel.

 

Gorbacsov a Nyugatot vádolta

A magyar vezetés még az ominózus május elsején sem volt birtokában részletes és korrekt információknak. Április 30-án érkezett tájékoztatás arról, hogy az SZKP PB kétnapos ülést tartott, értékelték a helyzetet és úgy döntöttek, hogy nincs ok a felvonulások elhalasztására a Csernobilhoz viszonylag közel eső ukrán nagyvárosokban (Kijev, Minszk, Szmolenszk stb.) mivel a sugárzás szintje nem veszélyes az egészségre. Hónapokkal később sikerült bizalmas információt szerezni arról, hogy a PB-ülésen valóságos botrány tört ki. A legmagasabb szintű irányító testületet tájékoztatták, hogy az érintett körzetekben 15-30-szorosára nőtt a háttérsugárzás, de több területen meghaladja a normális dózis 50-szeresét is. A főtitkár élesen bírálta az illetékes intézményeket. Kiderült, hogy  semmiféle átgondolt, összehangolt terv nem állt rendelkezésre a lakosság mentése érdekében. Gorbacsov fölvetette a szovjet atomerőművek telepítésének teljes felülvizsgálatát. A PB ülés résztvevői kénytelen voltak tudomásul venni, hogy a baleset első óráiban a szovjet hadsereg riasztott alakulatait védőfelszerelés, vagy -eszköz nélkül vezényelték ki a reaktortűz oltására és nem volt kétséges, hogy a reaktor közvetlen közelében dolgozó egységek katonái, valamint a reaktor fölé repülő tűzoltó-helikopterek pilótái halálos dózisú sugárzást szenvedtek el. Akkor minderről semmi nem szivárgott ki. A magyar vezetés kizárólag a magyar Polgári Védelem mérései, a Sugárbiológiai Intézet elemzései, illetve a nyugat-európai tudományos intézetek jelentései alapján tudott képet alkotni a helyzetről. Mindezek alapján döntött úgy,   hogy a budapesti sugárzási szint nem veszélyes az egészségre, ezért megtarthatták a május 1-ei felvonulást.

A Csernobillel kapcsolatos hazai tájékoztatás értékelésénél általában nem veszik figyelembe kellő súllyal, hogy - egészen május végéig - Magyarországon senki nem rendelkezett a reaktorbalesetről aktuális és pontos információkkal, főként nem a reaktor körzetében kialakult helyzetről. Csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség fellépésének volt köszönhető, hogy május első hetétől kezdve folyamatos értékelések és elemzések készültek a politikai döntéshozó centrumok - így a magyar kormány - számára is. A moszkvai információk szűkszavúak és több vonatkozásban hamisak voltak, miközben a nyugati hírügynökségek ontották a riasztó mérési adatokat. Gorbacsov csak három hét után állt a nyilvánosság elé. Csalódást keltő televíziós beszédében azt állította, hogy a reaktorbalesetből szovjet-ellenes kampányt csináltak Nyugaton.

Igaz, ami igaz, a nyugati tájékoztatás meglehetősen zaklatott, egyenetlen volt. A Gorbacsov által bírált hangnem alapja az a tény, volt, hogy a Nyugat nem hagyta szó nélkül a szovjet információ-szolgáltatás botrányos inkorrektségét. Miután néhány napon belül kiderült, hogy a reaktorbaleset következtében egész Európában emelkedni kezd a sugárzás szintje, a szovjet tájékoztatási manipulációk Európa valamennyi nemzete számára közvetlen veszélyt jelentettek. Senki nem tudta, valójában mi a helyzet. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség beavatkozása után hiába lett némileg kiegyensúlyozottabb a tájékoztatás, a szovjet információk továbbra is manipuláltak maradtak. Nyugat-Európa egyetlen szavát nem hitte el a moszkvai jelentéseknek. Részben ennek köszönhető, hogy sorozatban születtek az amerikai, brit, osztrák, francia, olasz, német, stb. hírügynökségek házi gyártású teóriái, amelyek esetenként indokolatlan félelmet, pánikot keltettek a lakosság körében.

A magyar mérési adatok közzétételének hatásáról és körülményeiről külön érdemes szólni. A folyamatos adatközlés vegyes fogadtatásra talált. A lakosság teljesen felkészületlen volt arra, hogy reálisan értelmezze a sugárdózisok szintjét jelző  mértékeket és mértékegységeket. Több olyan rádió- és tv-műsor, illetve újságcikk közreadását rendeltük el, amely a sugárszint emelkedését a természetes háttérsugárzás relációjában magyarázta. A mérési adatokat egyetlen egy alkalommal sem hallgattuk el, vagy hamisítottuk meg, tehát a sajtóben megjelenő közlemények a magyarországi mérések adatairól kivétel nélkül megfeleltek a ténylegesen regisztrált és kontrollált mérési eredményeknek. A sugárzás mértéke mindvégig messze elmaradt a tudomány által az egészségre ártalmasnak tartott szinttől, különösebb óvintézkedések életbe léptetésére nem került sor. A tájékoztatás folyamatosan hangsúlyozta a zöldség-gyümölcsfélék alapos mosásának szükségességét. Emlékezetem szerint a talajközeli növényzet által megkötött sugárzási szint emelkedése csak egy alkalommal tette szükségessé, hogy néhány napra legeltetési tilalmat rendeljenek el Békés megye egyes területein, és az itt begyűjtött tejet csak később, feldolgozott állapotban (főként tejpor alakjában), bizonyos  izotópok bomlási üteme szerint meghatározott raktározási idő után engedték forgalomba hozni. Ezekról az intézkedésekről tájékoztattuk a lakosságot. Egy másik említésre érdemes esemény, hogy Debrecen közelében is érzékeltek az  átlagnál valamivel magasabb értéket, amire a szakemberek először nem találtak választ, mivel teljesen ellentétes volt minden mért tendenciával. Egy idő után azonban kiderült, hogy a sugárszint emelkedésének oka az, hogy a szigorú tilalom ellenére egy cégnek sikerült Magyarországra csempésznie jelentős mennyiségű szarvas- és marhabőrt, amit Debrecen közelében elvermeltek, későbbi felhasználás reményében.

 

A magyarok mosták a zöldséget és kételkedtek

A mérési adatok folyamatos közlése kezdetének pillanatától érzékeltük, hogy az egzakt mérőszámok nem nyugtatják meg a lakosságot, sőt bizonyos tekintetben fokozódott a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Ez két tényezőnek köszönhető azon kívül, hogy lakosság döntő többsége egyszerűen nem tudta hova tenni az adatokat. Az első az, hogy Magyarország - a Kárpát-medence légköri viszonyainak következtében - egész Közép-kelet Európában a legkevesebb sugárdózist kapta. A környező országokban magasabb értékeket mértek. Ausztriában és Romániában például a sugárzás mértéke meghaladta a nálunk mért dózis kétszeresét. A nyugati országok mérési eredményeinek hallatán a magyar emberek egyszerűen nem értették, miként lehetséges, hogy Ausztriában, Németországban, de még Franciaországban is a mi adatainknál magasabb értékeket mértek. Ezért sokan nem hitték el az általunk közölt tényeket. Különösen rossz hatása volt annak, hogy az osztrák egészségügyi minisztérium - teljesen indokolatlanul - néhány napig megtiltotta a Magyarországról származó árucikkek importját, amiről a bécsi rádió folyamatosan hírt adott. A másik ok az volt, hogy az osztrák és német rádióállomások az ottani helyzet alapján több óvatossági intézkedésre szólítottak fel, például: az emberek szedjenek jódtablettát, zárt ablak mögött lehetőleg tartózkodjanak a lakásban, ne időzzenek fölöslegesen a szabadban, ne tegyék ki magukat napsütésnek, ne fogyasszanak zöldséget, a gyerekeket ne engedjék homokozóban játszani, stb. A bukaresti rádió folyamatosan közölte, hogy a román egészségügyi hatóságok több óvodában és iskolában jódtablettát adnak a gyerekeknek. Ezeket az intézkedéseket a szakemberek nálunk nem tartották indokoltnak, a közvélemény viszont kételkedett abban, hogy elegendő védelmet jelent a zöldségfélék mosására vonatkozó felszólítást. A mi tájékoztatáspolitikai célunk az objektív magyarországi helyzet ismertetése, a szükséges szintű lakossági elővigyázatosság érvényesítése, és a pánikhangulat kialakulásának megakadályozása volt.

Konkrét tevékenységünkön túlmutat, ugyanakkor az akkori tájékoztatás megítélésének fontos motívuma az a máig tartó vita, ami a reaktorbaleset későbbi következményei körül bontakozott ki. Az "éles" helyzetben a tájékoztatási operatív bizottság szigorúan a tudományos intézmények által adott prognózisokhoz és a ténylegesen mért értékek bizonyított hatásaihoz és következményeihez tartotta magát. Semmiféle (önálló) előrelátó képességgel nem rendelkezett és természetesen nem tudhatott többet azoknál az adatoknál, amikhez hozzájutott. Olyan jelentés nem állt rendelkezésünkre, amely a leukémia, vagy más daganatos megbetegedések, stb. számának növekedését prognosztizálta volna.

Néhány hónappal a csernobili baleset után a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség külön program keretében vizsgálta meg a különböző országok tájékoztatási tevékenységét.  Az Ügynökség feltárta azt a botrányos helyzetet, amit a szovjet tájékoztatás, pontosabban a tájékoztatás hiánya okozott a legkritikusabb időszakban, a reaktor berobbanásának idején. A szovjet pártvezetés egyetértett a súlyos elmarasztalással és szigorú fegyelmi döntéseket hozott. Kiderült, hogy a szörnyű balesetnek első sorban nem technológiai, vagy konstrukciós oka volt, annak ellenére, hogy a csernobili erőmű-tipus már korszerűtlennek számított a baleset idején. A robbanásnak egyértelműen és kizárólagosan emberi okai voltak. Egy óriási kockázattal járó kísérlet végrehajtására kapott engedélyt az erőmű tudományos vezetése és ennek során indultak be a reaktorban olyan folyamatok, amelyek a végzetes robbanáshoz vezettek. A szovjet atomerőművek biztonsági helyzetét a NAÜ mindazonáltal megfelelőnek minősítette. Az Ügynökség részletesen értékelte az európai államok tájékoztatási munkáját. Rámutatott, hogy több esetben az indokoltnál magasabb fokú veszélyeztetettség képzetét idézték elő a lakosságban. A magyarországi tájékoztatást kiegyensúlyozottnak, korrektnek ítélték. Elismerően nyilatkoztak arról, hogy a kormány a lakosság nyugalmának megőrzése érdekében eredményes intézkedéseket hozott a tájékoztatási munka központi irányításáról.

 

A szocializmus hősi halottja

 

Ennek ellenére - a Szovjetunión kívül, ahol ez minden szempontból indokolt volt - a rendszerváltás után egyetlen volt szocialista országban sem kapott olyan súlyos, elmarasztaló kritikát a nemzeti tájékoztatási munka, mint Magyarországon, holott ezeket az elmarasztaló vádakat semmiféle konkrét ténnyel nem tudták, és most sem tudják alátámasztani. A Csernobillal kapcsolatos magyar tájékoztatás ugyanúgy a bukott szocializmus hősi halottja lett, mint a Bős-Nagymaros vízlépcső-rendszer. A rendszerváltás után néhány felelőtlen, szenzáció-hajhászó, második-harmadik vonalbeli újságíró megalapozatlan és bizonyíthatatlan vádakkal illette a reaktor-balesethez kapcsolódó tájékoztatást, elképesztő, irreális túlzásokba kezdett és a végén már konkrét haláleseteket is összefüggésbe hoztak a magyar tájékoztatás "hazugságaival". A napvilágot látott számos félrevezető információ közül kiemelkedik azoknak a magyar kamionsofőröknek az esete, akik a baleset időszakában Ukrajna területén dolgoztak. A későbbiek folyamán többen közülük daganatos betegségekben haltak meg. Ezt a tényt ok-okozati összefüggésbe hozták a reaktor-balesettel, és szinte gyilkossággal vádolták a hazai tájékoztatást, amiért a kormányszóvivő - az akkori tudományos álláspontnak és a rendelkezésre álló adatoknak megfelelően - kijelentette, hogy a magyar kamionok útvonalán nem fenyeget egészségre ártalmas sugárveszély.

Az atomkatasztrófa egészségügyi következményeinek megítélésében a mai napig óriási viták zajlanak szakmai körökben, ami jelentősen befolyásolja a közvélekedést is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szilárdan tartja magát ahhoz az álláspontjához, hogy a csernobili reaktor-robbanással mindössze 56 haláleset és mintegy négyezer pajzsmirigyrák megbetegedés hozható közvetlen összefüggésbe. Ennek ellenére visszatetszőnek hat Moris Rosen-nek, az Ügynökség egyik igazgatójának elhíresült kijelentése: "a nukleáris energiát akkor is rendkívül fontosnak tartanám, ha minden évben történne egy ilyen baleset".  A NAÜ álláspontját számos tudós vitatja. Van olyan vélemény, amely szerint közel 5 millió ember károsodott valamilyen mértékben a csernobili erőmű-robbanás következményeitől, mindenek előtt Ukrajna, Oroszország és Belorusszia területén. Magyar orvosok is vannak, akik állítják, hogy a csernobili katasztrófát követően Magyarországon is megfigyelhető bizonyos daganatos betegségek, koraszülések és a gyerekek körében pajzsmirigy-problémák gyakoribb előfordulása. Ha jól tudom, Békés megyében a kilencvenes évek végén készítettek is egy ilyen vonatkozású statisztikát. Figyelemre méltó, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájába bekapcsolódó orvoscsoportok általában azt a véleményt képviselik, hogy az Atomenergia Ügynökség tudatosan letagadja a tényeket, míg a világ vezető sugárbiológiai laboratóriumai egyöntetűen állítják, hogy ezidáig egyetlen olyan tudományos értékű bizonyíték nincs, amely határozott összefüggést alapozna meg a daganatos megbetegedések számának kétségtelen növekedése és az atomerőmű-baleset között.

Egyetlen esetet említek meg, amely vezető helyre küzdötte föl magát a magyar Csernobil-legendáriumban. A történetnek több változata ismeretes, néhányat volt alkalmam elolvasni. Kizárólag olyan újságírók írták, akik az események idején nem voltak tagjai a kijelölt sajtóstábnak és én soha nem is találkoztam velük. Én soha nem reagáltam ezekre a publikációkra, de úgy érzem, itt az ideje annak, hogy a közvélemény megismerje a valóságot. A nevezetes epizódnak "a Lánchíd rejtélyes mosása" címet adhatnánk.

 

Botrány a híradóban: "vezesse az adást a Tájhiv!"

A történet a következő: a mérési adatok meghamisításáról keringő mendemondák miatt úgy döntöttünk, hogy a TV Híradó esti adásában élőben bemutatunk egy sugárzás-mérő műszert, amelyet a Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd pesti hídfőjénél állított fel a Polgári Védelem. Az előkészületeket délben kezdték. Három óra körül a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke (a rendszerváltás utáni Horn-kormány hadügyminisztere, Keleti György) tájékoztatott arról, hogy a berendezést üzembe helyezték és "minden rendben van".  Öt óra körül elhatároztam, hogy személyesen megtekintem a berendezést. A Parlamentből elsétáltam a Lánchídhoz, ahol egy felállított kamera előtt helyezték el az ominózus mérőműszert. A honvédség és a polgári védelem illetékes vezetői is jelen voltak és arról tájékoztattak, hogy a nagy autóforgalom miatt keletkező por, illetve a Duna fölötti pára következtében itt valószínűleg magasabb a sugárzási szint a Budapesten tapasztalható tényleges dózisnál. Mire én azt találtam mondani, hogy akkor célszerű lenne az adás előtt lemosatni az úttestet és a hidat, amivel egyetértettek a szakemberek. Értesítettük a Köztisztasági Hivatalt, amely azonnal a helyszínre küldött négy locsolókocsit, amelyek vízzel locsolták végig a teret és a Lánchidat. Ez fél hét körül történhetett, mindenféle komplikáció nélkül, a forgalmat sem zavarták lényegesen. Az igaz krach akkor ütött be, amikor bevilágítottuk a mérőműszert és ráállítottuk a kamerát. Majdnem elállt a lélegzetem, amikor megnéztem a monitor képét, ott ugyanis semmi mást nem lehetett látni, mint a műszer figyelő-ablakát, melynek közepén egy hatalmas és széles vörös csík feszült, ami a veszélyes dózis szintjét jelezte. Szóltam az operatőrnek, hogy itt nyilván nem stimmel valami. A műszeren egy egészen apró fehér nyíl mutatta a mérési értéket, ami a vörös vonal alján billegett. A nyíl melletti vonalas skála a képen alig látszott. A képernyőn teljesen úgy nézett ki, mintha a veszélyzónára irányulna a mutató. Közöltem a polgári védelemmel, hogy ha ezt a képet fogjuk adni, egészen biztosan frászt kap az egész lakosság, miután a képernyőn a kis nyíl beleért a vörös zónába. Kiderült, hogy az odahozott katonai sugárzásmérőnél finomabb mobil-eszköze a hadseregnek nincs. Megkérdeztem az operatőrt, lehetne-e olyan képet adni, ami legalább kissé elhomályosítja a kontúrokat. Erre az operatőr borzasztó ideges lett és kiabálni kezdett, hogy ő az én kedvemért nem fogja meghamisítani a képet, különben is azt, hogy a képernyőn mi látszik, a stúdióban döntik el. Pillanatok alatt meglehetősen feszült hangulat alakult ki, mivel az operatőr úgy gondolta, hogy a kép leleplezi a hivatalos adatok hamisításait, hiszen a sugárzás szintje eléri a veszélyzóna határát. Hiába kezdték el győzködni őt a jelenlévő szakemberek, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a műszer háborús állapotokra jellemző dózis-egységekre van kalibrálva. Az operatőr teljesen beleélte magát abba, hogy leleplezte a kormányzati tájékoztatás csalását és egyre határozottabban közölte, hogy vagy úgy állítja a kamerát, ahogy ő jónak látja, vagy kikapcsolja az egészet.

Közben már hét óra elmúlt, és engem kivert a víz. Felrémlett bennem, hogy néhány évvel azelőtt, amikor ugyancsak élő tv-közvetítést javasoltam egy magas szintű protokoll-eseményről, országos botrány lett a dologból. (Először jelentkezett egyenes adásban ilyen alkalomból az Országház. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kitüntette a hazánkba látogató Asszad tábornokot, Szíria elnökét. Teljesen váratlanul óriási tömegverekedés tört ki a Nándorfehérvári-teremben, miközben megkezdődött a kitüntetési ceremónia, és egy technikai hiba miatt a verekedő újságírók és kormányőrök gyűrűjében a lábán alig álló tv-operatőr vállán össze-vissza dülöngélő, közvetítésre állított kamerát nem tudtuk az adásról lekapcsolni...) Egy rendőrautó másodpercek alatt bevitt a TV székházába, de így is már elmúlt negyed nyolc, mire a Híradó stúdiójába értem, ahol tetőpontjára hágott a feszültség. Kígyós Sándor adásvezetőt, a Televízió egyik legkiválóbb szakemberét addigra már annyira fölidegesíthette a Duna-parton állomásozó operatőr, hogy amikor beléptem a stúdióba, rámkiabált: "Teljesen megőrültetek? Elrendelitek a közvetítést, utána meg azt mondjátok, hogy ne mutassuk a műszert? Öt perc múlva indul az adás, nem változtatok!" Próbáltam megmagyarázni, mire figyeljenek a kép beadásánál. Óriási szerencsémre az egyik műszaki szakember egy pillanat alatt rájött a megoldásra: a műszer képét nagyítani kell, a kis mutató akkor távolabb kerül a félelmetes vörös csíktól. Kígyós azonban se nem hallott, se nem látott, rázendített ő is arra, hogy meg akarjuk hamisítani az eredményt, majd hirtelen felkiáltott: "Na, ebből elég volt, csinálj, amit akarsz, vezesse az adást a Tájhiv!" - és kirohant a stúdióból becsapva maga után az ajtót. Borzalmas pillanatok következtek, én ott ültem teljesen tanácstalanul a monitorok és az irányító pult mögött, fogalmam sem volt, mit kellene csinálni. Közben felhangzott a Híradó szignálja, indult az adás. Az egyik műszaki kolléga villámgyorsan odaült mellém és azonnal átvette az adás irányítását.  A műsorvezető Győrffy Miklós volt az egyetlen, aki megőrizte higgadtságát és fantasztikus rutinnal simán levezette a műsort. Olyan összekötő szöveget rögtönzött, hogy abból mindenki kihallotta, mi a dolga. Neki köszönhető, hogy maga az adás teljes rendben zajlott és jól sikerült a mérőműszer bemutatása is, amit egy szakavatott katonai szakértő kommentált a Duna-partról.

Ezekből az eseményekből aztán fantasztikus történetek kerekedtek. Éppen tíz évvel ezelőtt olvastam egy ifjú kollegina kétkolumnás "tényfeltáró" írását, amely szerint az én "parancsomra" katonai vegyvédelmi egységek érkeztek a Lánchídhoz, a Roosevelt-tér zöld parkjában álltak meg a teherautók és a leugráló alakulatok különféle vegyszerekkel igyekeztek semlegesíteni a sugárzást (amit mi természetesen letagadtunk a lakosság előtt) egészen addig, míg a műszer a normális állapotot nem mutatta.

A Televízióban lezajlott események híre is gyorsan elterjedt, különösen a szakmában. Lakatos Ernő, az MSZMP KB Agit.Prop. Osztályának vezetője, valamint Bányász Rezső államtitkár, kormányszóvivő már-már anekdota-szerűen mesélte mindenkinek. Néhány hét múlva, egy diplomáciai fogadáson véletlenül Kígyós is, én is jelen voltunk. Lakatos Ernő és Bányász Rezső azon derültek, hogy Kígyós még akkor is sértődötten nézett rám, holott soha, semmilyen konfliktusunk nem volt korábban, én mindig tiszteletben tartottam az ő kivételesen magas szintű felkészültségét és óriási szakmai tapasztalatát. Egyszer csak Lakatos Ernő külön-külön magához intett bennünket, majd Bányász Rezső hahotázása közepette ránk kiáltott: "Béküljenek ki! Fogjanak kezet!"  Kezet is fogtunk. Ez lett a vége a történetnek.

 

Fukusima: a kórust az atomenergia-lobby vezényli

 

A teljes cikk a Leleplezô új számában olvasható

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 186
Tegnapi: 291
Heti: 985
Havi: 7 666
Össz.: 1 003 123

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: FUKUSIMA - az atomenergia-lobby játszadozása - VIRÁG ANDRÁS
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2017 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »